2014. április 14., hétfő

Körömszerelem


Mindkét lakkot úgy 1 éve vettem, egyik se mutatta semmi jelét a beszáradásnak, és mivel pont ilyen rózsaszínt kerestem, csak az Essence lakkjaim közt nem találtam, ezért kapott egy esélyt. Vagyis kaptak..


El is feledkeztem erről a Miss Sporty lakkról, kerestem a nevét vagy valami, de csak két számot találtam egymás alatt és nem tudom melyik az övé, emiatt nem írok inkább semmit. Mármint a nevéről. Nem is emlékszem már, hogy szerettem-e ezt a lakkot, bár valószínűleg igen, mert már csak kevéske volt az alján. Egy rétegben is szépen fed, 10 napot ígér tartósságra, majd látom, de nagyon ritka az, hogy 1 hétnél tovább hagyom a lakkot a körmömön, bár ez most elég jól sikerült.
A másik, Jollie France lakkot még valami parfümériában vettem, ezek olcsóbbak. Még nagyon régen az ezüst csillámosat használtam mindig, már 3 rétegben is teljesen elfedte a körmeim, viszont volt, hogy egészbe jött le a lakk a körmeimről, tehát adódtak apróbb problémák vele. Ezt a rózsaszínt is mikor vehettem még.. Az Essence egyik csillámos lakkján gondolkoztam, de emlékeztem, hogy ez már egy rétegbe is nagyon jól fed, úgyhogy egyértelmű lett a választásom. A gyűrűsujjamra 2 réteg került belőle, így szépen elterül a körmömön. 
Egyszerűen imádom a végeredményt, azt a csillogást, gyönyört, már ha ránézek szép napom van, és a világ leggyönyörűbb körömmel rendelkező nőjének érzem magam.

update: 12 napot bírt ki a körmömön kopás nélkül :) na ez már tényleg szerelem..



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése